Névadónkról

TOLNAY SÁNDOR
(1747-1818)

1747. szeptember 8-án a Vas megyei Nagycsömöte községben született kisnemesi családból. Iskoláit Kőszegen és Trencsénben (ma: Trencin – Szlovákia) végezte, majd az udvari Haditanács megbízásából és támogatásával 1769 és 1775 között Párizsban és Franciaország más városaiban, valamint Londonban tanulmányozta a lótenyésztést és -gyógyítást.

Orvosi, majd Bécsben állatorvosi diplomát szerzett. 1786 decemberében megbízást kapott a pesti egyetem orvosi karán a "baromorvoslás ismeretének" tanítására. A Helytartótanács melyhez közvetlenül tartozott az egyetemi oktatás a következő év februárjában utasítást adott a tanszék működésének megszervezésére. Ezt az időpontot 1787. február 6. tekinthetjük a hazai állatorvosi szakoktatás kezdetének. Ekkor tartotta híres tanszékfoglaló előadását. Ebben a következőket mondta:
"Szívemnek soha nem is ábrázolható érzéssel lépek ma előszőr a nyilvános tanszékre és kezdek el egy olyan pályát, amelynek célja egy olyan ügy szolgálata, amely az én szeretett hazám jólétének leglényegesebb részét képezi."

Tolnay 1787-ben nagyszabású tervet készített az oktatás rendjéről, s mivel mintának a bécsi állatorvosi tanintézet működését, felépítését vette, itt is kétéves képzési időt javasolt. Szükségesnek tartotta továbbá egy állatkórház felállítását is. Ezen kívül patkolókovácsok részére is kívánt egyéves tanfolyamot szervezni. Azt is javasolta, hogy csak az a kovács kapjon mesterjogot, aki itt szerezte ismereteit.

A következő esztendőben készült újabb tervezetében a gyakorlati oktatás nélkülözhetetlenségét hangoztatta. Meggyőző érvekkel bizonygatta, hogy az elméleti ismeretek csak akkor válnak igazi tudássá, ha a járványos betegségek tüneteit és a gyógyítási módokat élő állatokon lehet bemutatni. Ehhez pedig épületre, kertre, istállókra lenne szükség. Az épületben előadótermet, tanári és személyzeti lakást szeretett volna kialakítani. Alapos és reális terveit azonban rendre elutasították, hiába pártfogolta az orvosi kar, sőt az egyetem vezetése is.

Tolnay tanári pályafutása kezdetétől síkraszállt a magyar nyelven való tanítás lehetőségéért, mivel az állatgyógyászati tanszéken is latinul és németül folyt az oktatás. Tolnay nemcsak azzal érvelt, hogy az egyéves tanfolyam tanulóinak többsége csak magyarul tud, hanem azt a meggyőződését is állandóan hangoztatta, hogy a magyar nyelv is alkalmas a tudományok művelésére. Az 1800-as évek elején szívós és következetes harcának eredményeként a Helytartótanács engedélyezte, hogy az órák felét magyar nyelven tartsa meg. Persze ez tovább növelte Tolnay elfoglaltságát, hiszen így már három nyelven (az orvostanhallgatóknak latinul) kellett előadnia.

Az 1810-es évek elejétől egyre többet betegeskedett, az állatgyógyászat szerencséjére 1811-től olyan kívánó adjunktust kapott maga mellé, mint Brunkala Román, aki előzőleg a keszthelyi Georgikonban tanította az állatorvoslást. 1811-ben Tolnay újabb, ismét a bécsi intézethez hasonlítani kívánó elképzelések terveit dolgozta ki és terjesztette fel a Helytartótanácshoz. A tervezetből kitűnik, hogy az állatgyógyászati tanszék, illetve intézet változatlanul sanyarú helyzetben van, az oktató- és segédszemélyzet létszáma a minimálist is alig éri el. Feltétlenül szükségesnek tartja néhány ösztöndíj létesítését is, hogy az állatorvoslás vonzóbb és eredményesebb legyen.

Tolnay oktatói tevékenysége mellett az ország állattenyésztésében is szerepet vállalt. 1792-ben helytartótanácsi felhívásra két terjedelmes utasítást dolgozott ki a marhavésszel kapcsolatos teendőkről. A nyomtatásban is megjelent utasítások az állatvészek megelőzéséhez és a gyógyításhoz adnak hasznos tanácsokat.

Tolnayt hiába volt professzori címe nem tartották az egyetemi orvosi kar egyenrangú tagjának és a kari ülésekre sem kapott meghívót. Fizetése pedig soha nem érte el az orvosi kar többi tagjának bérszintjét, kinevezése után 12 évig változatlan összeget kapott. Csak 1799-től számítva 8 évenként emelkedett fizetése 200-200 forintokkal, s érte el 1815-re az évi 1200 forintot. Csekélyke kiegészítést jelentettek a korrepetálásból adódó díjak, mert 3 aranynál többet nem kérhetett, a szegényebbeket pedig ingyen korrepetálta. Betegsége, valamint az állandó harc a meg nem értéssel és a közönnyel, egyre inkább aláásta egészségét és 1818. április 25-én Pesten meghalt.

Ma sem mondhatunk Tolnay Sándorról kevesebbet, mint a Tudományos Gyűjtemény" című folyóirat 1818. évi nekrológja: "Egy illy minden tekéntetben hivatalának megfelelt Tanító nyilván háladatos emlékezetre érdemes."

 

Főbb munkái:

Von der Nothwendigkeit und dem Nutzen der Thierarznei besonders für Ungarn. Pest, 1787. 16 lap.

Barmokat orvosló-könyv, mellyet a köz jónak hasznára, kibotsátott Tolnay Sándor, a' barmokat orvosló tudománynak tudósa, és Pesten a királyi Universitasban közönséges királyi professora. Pest, 1795. 310 lap.

Artis veterinariae compendium pathologicum. De cognoscendis de curandis animalium epidemico-contagiosis, et praecipuis sporadicis morbis. Cum adnexis formulis et tabellis edidit Alexander Tolnay. Pestini, Posonii et Lipsiae 1799. 254 lap.

A lovak külső szép, vagy rút termetek, s hibái meg-esméréséről, és azoknak belső s külső betegségeik orvoslásáról. Posony és Pest 1804. 218 lap.

Oktatás a marhadögnek megelőzésérül és orvoslásárul melyhez amaz országos, ragadós és egynehány kóbor ló nyavalyáknak gyógyítása is járul, melyek a lovakat, juhokat és sertéseket pusztítják. Buda, 1816.